Bűncselekmény
Posztolni akartak egy látványos fotót a veszprémi játszótéren gyújtogató fiúk, egyikük haja bánta
A veszprémi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a bűncselekmény elkövetőit.
2020.09.08 08:22ma.huA Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai szolgálatuk teljesítése során 2020. szeptember 6-án, nem sokkal dél után fekete füstöt észleltek a megyeszékhelyi Március 15. utcai lakótelepen. Azonnal a helyszínre siettek, ahol az egyik játszótéri bútor lángolt. Miután megállapították, hogy a tűz emberi életet, testi épséget nem veszélyeztet, értesítették a katasztrófavédelem munkatársait. Ezt követően a rendőrök felfigyeltek két fiúra, akik biztonságos távolságból a lángokat nézték, egyikük megperzselt haja pedig arról tanúskodott, hogy közük lehet a gyújtogatáshoz. Az intézkedés alá vont 15 és 14 éves helyi fiatalok a helyszínen elismerték a gyújtogatást, melyhez nem sokkal korábban öngyújtót és gyúlékony anyagokat vásároltak. A tetten ért fiatalokat a körzeti megbízottak elfogták, előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.
Egyikőjük azt mondta, hogy a tüzet azért gyújtotta, mert látványos fotót akart készíteni, amit a közösségi médiában akart megosztani.
Az ügyben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06