34 ember megsérült
Három embert gyanúsított meg a tótkomlósi buszbaleset ügyében a rendőrség
A rendőrség szerint műszaki hiba és szabálytalanság okozta azt az autóbusz-balesetet, amelyben 34 munkás sérült meg 2017-ben Tótkomlósnál.
2020.02.26 21:30MTIA busz tulajdonosát, üzembentartóját és egy vizsgabiztost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a sofőrt pedig közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján azt írta: az ügyben befejezték a nyomozást, az iratokat a gyulai járási ügyészségre továbbították.
A közleményben felidézték: a munkásokat szállító busz 2017. október 6-án Tótkomlós és Kaszaper között egy balra ívelő kanyar után először lement a jobb oldali útpadkára, onnan a sofőr visszakormányozta az útra, ezután a jármű a bal oldalon tért le az útról, több fának nekiütközött, majd az oldalára borult.
Húszan súlyos, tizennégyen könnyű sérülést szenvedtek, öt súlyos sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett.
A nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértők megállapították, hogy az autóbusz műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak.
A járművet a baleset előtt egy hónappal vizsgáztatták le egy cég szegedi telephelyén. A szakértői vélemények szerint a balesetet okozó műszaki hibák nem a vizsgáztatás után keletkeztek, már a vizsga időpontjában is fennálltak, felismerhetőek voltak. A jármű a közúti közlekedésre alkalmatlan volt - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06