Baleset
Nyolc órán át kúszott egy sérült futó a fagyban
Csak térden kúszva tudott előrehaladni a fagypont alatti hőmérsékletben egy lengén öltözött sérült futó az amerikai Washington államban, az Olympic Nemzeti Parkban.
2020.02.24 15:00MTINyolc órán át csak térden kúszva tudott előrehaladni fagypont alatti hőmérsékleten egy lengén öltözött sérült futó az amerikai Washington államban, az Olympic Nemzeti Parkban.
A Jefferson megyei kereső- és mentőszolgálat Facebookra feltett közleménye szerint a futó, Joseph Oldenburg feltöltött telefonjának és "hihetetlen akaraterejének" köszönheti, hogy nem esett nagyobb baja.
A férfi már 16 kilométerre volt a túraösvény kiindulópontjától, amikor megsérült a sípcsontján. Térerő hiányában nem tudott segítséget kérni telefonon, ezért a kezén és a térdén kúszva próbált meg továbbhaladni. A cipőjébe térdelve igyekezett elejét venni annak, hogy térde kisebesedjen a durva terepen.
Órák teltek el így, mire egy SMS érkezése jelezte neki, hogy már van térerő. Hívta is a segélyvonalat, de még további órák teltek el, míg rátaláltak 8-9 kilométerre attól a helytől, ahol megsérült. Pontos helyzetét a hívás alapján határozták meg.
Az esetről beszámoló CNN hírtévé szerint Oldenburg nem merte fekve várni a mentőket, mert attól tartott, hogy ha mozdulatlan marad, meghal kihűlésben. A családjával kapcsolatos gondolatok tartották benne a lelket, és mint mondta, nem akarta, hogy a szerettei úgy gondoljanak majd rá, mint aki a vadonban halt meg.
A túraösvényről kimentett sérült férfit helikopterrel szállították egy seattle-i kórházba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06