Összesen 18 áldozata van a télnek
Két újabb áldozatot követelt a hideg Borsod-Abaúj-Zemplénben
Újabb két ember szenvedett fagyhalált a hét elején Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezzel tizennyolcra növekedett október közepétől a hideg miatti áldozatok száma a megyében - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
2009.01.13 12:44MTIGaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: Harsányban egy 57 éves helyi férfira szociális munkások találtak rá kedden holtan a lakásában. A szomszédok elmondása alapján az elhunyt nem fűtött a lakásban, és rossz szociális körülmények között élt. Pácinban egy 61 éves férfira az előző esethez hasonló körülmények között találtak rá hétfőn.
A szomszéd elmondása alapján a házban évek óta nem volt fűtés, amit a helyszíni szemle során beszerzett adatok is igazoltak. Nem volt sem tűzifa, sem pedig más fűtőanyag a portán - tette hozzá a szóvivő. Gaskó Bertalan elmondta: a halálesetek oka a beszerzett orvosi szakvélemények alapján mindkét esetben a kihűlés volt. A rendkívüli halálesetek kapcsán megindított eljárásokban idegenkezűségre utaló nyomok nem merültek fel.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a megyében a kihűlés áldozatainak csaknem 80 százalékát fűtetlen lakásában, vagy házának udvarán érte a halál. A közhiedelemmel ellentétben a kihűléses halálesetek kisebb része történt közterületen, az elhunytak közül mindössze egy volt hajléktalan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06