Jogszabály módosítás a fagyhalálok miatt
Egy hét alatt több mint tíz ember halálát okozta kihűlés Magyarországon
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy a szerdai kormányülésre készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelőzésében.
2009.01.10 11:32MTIDaróczi Dávid elmondta: a kormányfő kérte a tárcavezetőktől, olyan indítványt tegyenek le az asztalra, amely megteremeti a lehetőségét annak, hogy a szolgáltató cégek csak akkor kapcsolhassanak ki bármely alapvető közszolgáltatást - ide tartozik a víz, a villany és a gáz -, ha erről előzetesen értesítik a helyi önkormányzat jegyzőjét. Ebben az esetben a szociális ellátórendszert működtető önkormányzatnak volna információja arról, hogy intézkedésre lehet szükség - tette hozzá a kormányszóvivő.
Az elmúlt egy hétben több mint tíz ember halálát okozta kihűlés Magyarországon. A rendőrség tapasztalatai alapján a kihűlés főként az egyedül, rossz szociális körülmények között élő, illetve idős vagy más okból gondoskodásra szoruló embereket, valamint a fedél nélkülieket fenyegeti. Szabó Máté ombudsman csütörtökön azt kérte: halasszák el a teljes szolgáltatás nélkül élő, tartozást felhalmozó, súlyosan hátrányos helyzetben élő emberek mérőóráinak leszerelését, illetve, ahol lehet, ideiglenes mérőórával segítsék a fűtés nélkül maradottakat.
Egy nappal korábban pedig felkérte a kormányt, a katasztrófavédelemért felelős szerveket, a mentőszolgálatot, a rendőrséget, a megyei és települési önkormányzatok vezetőit, a jegyzőket és a polgármestereket, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a további tragédiák megelőzése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


