Ámokfutás

Gyalogosokat gázolt, autókat tört, oszlopokat döntött ki a fiatal ámokfutó Budapest belvárosában

Négy gyalogost ütött el, egyikük súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. Se jogsija, se vezetési gyakorlata nem volt.

2017.07.05 10:54ma.hu

Vádat emeltek egy fiatal nő ellen, aki több gyalogost elgázolt, autókat tört össze és oszlopokat döntött ki Budapest V. kerületében 2015 tavaszán - írja a 24.hu. A 24 éves sofőrt - akinek jogosítványa és vezetési gyakorlata sem volt - maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt állítják bíróság elé - egyebek mellett.

A vádirat szerint a fiatal nő 2015. március 26-án, a délutáni órákban ült autóba. Arra, hogy használja a kocsit, egyébként nem kapott engedélyt.

Az V. kerületből indult, a Bajcsy-Zsilinszky út felől a Széchenyi István tér irányába. Az egyik kereszteződésénél pirosat kapott, megállt, és amikor a lámpa zöldre váltott, átlépte a záróvonalat és megfordult a zebrán, miközben nekiment két szemből érkező kocsinak.

Ennek ellenére nem állt meg, befejezte a manővert és elhajtott a Bajcsy- Zsilinszky út felé.

Amikor az Erzsébet téri útszakaszhoz ért, már nem volt képes uralni a járművet, felhajtott az úttest melletti járdaszigetre, és ott elütött egy gyalogost, súlyos, maradandó sérülést okozva neki. Nem segített, ment tovább a kerékpárúton, és csaknem 120 méterrel arrébb a járdán elütött további három, a zebra előtt várakozó gyalogost.

Egyikük súlyos állapotban került kórházba, ketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.

Még itt sem ért véget az ámokfutás: kidöntött négy parkolásgátló oszlopot, majd egy közúti jelzőtáblának, ezután pedig még két oszlopnak is nekiütközött.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.