Ketten haltak meg miatta
Ittas volt a Szentendrei úti ámokfutó
Hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Az utóbbi autóban ülő sofőr és utasa a balesetben életét vesztette.
2017.04.10 09:59MTIA Szentendrei úti halálos baleset gyanúsítottja előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozza az ügyészség, mivel a korábbinál súlyosabb bűncselekménnyel, halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja őt a rendőrség - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész hétfőn.
Ibolya Tibor közleményében felidézte: a gyanúsított 2017. március 18-án Budapesten, a Szentendrei úton hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Az utóbbi autóban ülő sofőr és utasa a balesetben életét vesztette.
A főügyész ismertette: a nyomozás során beszerzett vegyészszakértői vélemény alapján jelenleg az állapítható meg, hogy a gyanúsított a gépkocsit ittas állapotban vezette, ezért a nyomozást teljesítő Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsított férfival súlyosabb bűncselekmény, halált okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúját közölte.
A férfi a gyanúsítás módosítása ellen panaszt jelentett be, amit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség elutasított.
A kerületi ügyészség azt indítványozza, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatását további három hónappal hosszabbítsák meg. Az ügyészség szerint ezt a férfi terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és bizonyítottság esetén a kiszabható büntetés nagysága, valamint az elkövetés jellege, körülményei indokolják, továbbá az, hogy a gyanúsított egészségi állapotának javulása esetén felmerülhet a szökés, elrejtőzés veszélye.
Az MTI korábban arról számolt be, hogy a baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.
A történtek után Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere bejelentette: a Véda kamerarendszer kibővítését kéri a III. kerületi Szentendrei útra és ezért a Belügyminisztériumhoz fordult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


