Tragédia
Nyilatkozott a Szentendrei úti baleset okozójának kezelőorvosa
A férfit katonák és rendőrök őrzik. Közben az is kiderült, hogy nem kellett volna meghalnia a két fiatalnak, az üléseik nem voltak összetörve.
2017.03.20 19:01ma.huMegszólalt az ATV Híradójának a Szentendrei úti balesetet okozó sofőr kezelőorvosa. A férfit katonák és rendőrök őrzik.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Túlélhette volna Janza Richárd kajakos és barátja, D. Bálint a szombat hajnali balesetet a Szentendrei úton - nyilatkozta a 24.hu-nak Albert Péter, vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági oktató. A szakértő szerint nem sérült meg annyira az autó, hogy amiatt haltak volna meg a fiatalok. Az autóban ugyanis az első ülések épek maradtak.Valószínűleg az ütközés pillanatában haltak meg, méghozzá azért, mert nem volt jól beállítva az ülésük. Teljesen derékszögbe kellett volna ülniük, így ugyanis amikor az ütés hátulról megérkezett, akkor elmozdultak az ülésben.
Egy szemtanú szerint ráadásul a segélyhívó sem működött megfelelően. A férfi azt mondta, előbb a 104-et, majd a 112-őt hívta, de hosszú percekig nem jutott el senkihez, így nem tudott segítséget sem kérni időben.
A sofőrt, aki a balesetet okozta, súlyos sérülésekkel ápolják a kórházban, és hétfőn előzetes letartóztatásba került. Amint szállítható lesz, átszállítják a Tököli Rabkórházba. Valószínűleg ittas volt, amikor autójával 130 km/h-ás sebességgel belerohant a fiúk álló autójába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


