Ajándékot ígérve jutottak be az idős áldozatokhoz
Ne csak a cukros bácsiknak ne higgyünk! Annak se, aki "ajándékot hoz"
Távozásuk előtt késsel megfenyegették az idős asszonyt, majd az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.
2014.08.12 19:54HavariapressKét idős embert rabolt ki otthonában egy középkorú pár Debrecenben. Az előzetes letartóztatásba helyezett támadók mindkét esetben azzal jutottak be áldozatukhoz, hogy ajándékot hoztak.
Augusztus 4-én 9 óra körül jelent meg egy férfi és egy nő egy 77 éves asszony lakásánál, egy debreceni lakótelepen. Azt mondták áldozatuknak, hogy ajándékot hozták.
Miután az idős nő beengedte lakásába a párt, az idegen férfi kést rántott. Megfenyegették az asszonyt, s felszólították, hogy adja oda nekik a pénzét és az ékszereit. Az így megszerzett zsákmánnyal a rablók elmenekültek.
A bejelentés után a nyomozók a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a beszerzett információknak köszönhetően azonosították a támadókat. Augusztus 9-én elfogták a gyanúsítottakat, egy 42 éves férfit és 42 éves feleségét. Kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek, így derült ki, hogy májusban is elkövettek egy rablást.
A módszer ugyanaz volt: telefonon felhívtak egy idős asszonyt azzal, hogy ajándékot visznek neki, majd megjelentek nála. A 84 éves nő beengedte őket a lakásba, majd amíg egy kérdőívet töltött ki a férfival a konyhában, addig a nő készpénzt, ékszereket lopott el.
Távozásuk előtt késsel megfenyegették az idős asszonyt, majd az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.
A házaspárt őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06