Egy nyíregyházi panzióban fogták el a tetteseket
Letartóztatták a fotómodell-gyilkosság gyanúsítottjait
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a fotómodell meggyilkolásával vádolt két fiatalt - derül ki a Fővárosi Bíróságnak az MTI hétfői megkeresésére küldött válaszleveléből.
2008.08.25 14:57MTI"A Budai Központi Kerületi Bíróság B. L. és társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását" - olvasható a bírósági válaszlevélből. Mint írták, a végzés nem jogerős, mert az ellen a gyanúsítottak és az egyik védő fellebbezett. A gyilkossággal gyanúsított T. Adriennt és B. Lászlót egy nyíregyházi panzióban fogták el szombaton.
Áldozatukat, egy fotómodell holttestét augusztus 12-én egy járókelő találta meg a főváros XXIII. kerületben, az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél lévő erdei úton. Múlt hétfőn Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatón jelentette be, hogy országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a 18 éves salgótarjáni T. Adrienn és a 22 éves budapesti B. László ellen.
A nyomozók a 21 éves áldozat személyazonosságának megállapítása után, az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként nevezték meg a feltételezett elkövetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


