Elfogatóparancs a gyilkosok ellen
Több késszúrás végzett a 21 éves fotómodellel
Országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség egy férfi és egy nő ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők öltek meg több tucatnyi késszúrással egy 21 éves fotómodellt Budapesten - közölte Tóth Gábor dandártábornok.
2008.08.18 12:51MTIElmondta: a múlt héten, kedden Budapesten megöltek egy fiatal nőt, akiről eleinte semmilyen információja nem volt a rendőrségnek. A nyomozás során kiderítették, hogy egy 21 éves fotómodell az áldozat. Tóth Gábor hozzátette, hogy a nyomozás során eljutottak egy férfihez és egy nőhöz, akik az áldozat ismerősei voltak.
A rendőrség gyanúja szerint ők késelték meg a nőt, ezért hétfőn országos és nemzetközi körözést adtak ki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított T. Adrienn 19 éves és B. László 22 éves budapesti lakosok ellen. A rendőrfőkapitány kitért arra, hogy lefoglalták azt a gépkocsit, amivel az elkövetők a gyilkosság után közlekedtek, és amelyben feltehetően a holttestet is elszállították oda, ahol azt végül megtalálták.
A fiatal nő holttestét kedden éjszaka egy XXIII. kerületi erdőben, az M5-ös autópálya közelében találták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


