A fotómodell holttestét egy járókelő találta meg
Elfogták a fotómodell-gyilkosság gyanúsítottjait Nyíregyházán
Egy panzióban elfogták Nyíregyházán a múlt heti budapesti fotómodell-gyilkosság gyanúsítottjait - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)közleményben szombaton.
2008.08.23 15:35MTIA gyilkossággal gyanúsított T. Adriennt és B. Lászlót a Hajdú-Bihar megyei nyomozók információja alapján fogták el szombat éjszaka, éjfél után nem sokkal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök - áll a rendőrség honlapján olvasható közleményben. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottakat őrizetbe vették és Budapestre szállítják kihallgatásra. Az ügyben a további eljárást a BRFK II-es bűnügyi főosztálya folytatja - tették hozzá.
A közlemény szerint a fotómodell holttestét egy járókelő találta meg augusztus 12-én 19 óra 15 perckor a XXIII. kerületben, az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél lévő erdei úton. A nő személyazonosságának megállapítása után, az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként a rendőrség szerint a 18 éves salgótarjáni T. Adrienn és a 22 éves budapesti B. László megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány hétfőn jelentette be, hogy országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a gyanúsítottak ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


