Édesség helyett bilincset kapott
14 tonna édességet rendelt más nevében a toplistás körözött bűnöző
Megsúgták az ügyvezetőnek a csalást, így a rendőrök gyorsan tudtak intézkedni: elfogták R. Szabolcsot, még mielőtt meglépett volna.
2013.06.23 19:06ma.huEgy áruszállítással foglalkozó Kft. ügyvezetője 2013. június 20-án bejelentést tett a Miskolci Rendőrkapitányságra, miszerint a nevében nagyobb mennyiségű árut rendeltek Németországból Magyarországra. Ezt egy román cég képviselője hozta a tudomására azzal, hogy tájékoztatást adott a szállítás megkezdéséről és arról, hogy a cégével visszaélő ismeretlen személy időközben az eredeti cím helyett egy izsáki telephelyet adott meg célállomásként.
A miskolci rendőrök haladéktalanul tájékoztatták a bejelentésről a kiskőrösi kollégákat, ezt követően az ügyben csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelték a nyomozást.
A felderítés érdekében a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói összehangolt, gyors és szervezett akció keretében 2013. június 21-én 14 óra 00 perckor az izsáki telephelyen tetten értek három személyt, akik éppen a Németországból leszállított árut pakolták ki, majd a telephely közelében elfogták R. Szabolcs 34 éves kecskeméti lakost, aki a 14 tonna édességet a Kft. nevében átvette.
R. Szabolcs elfogásakor kiderült, hogy vele szemben összesen 16 elfogatóparancs volt érvényben, ezt követően őt a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, Kecskemétre szállították.
Az elfogott kecskeméti férfi szerepelt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság TOP 10-es körözési listáján is – tájékoztatta a ma.hu-t a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06