Régóta keresték
Londonig mentek egy körözött csalóért a rendőrök
Londonban fogtak el egy szerb-szlovák állampolgárságú férfit, aki ellen a tatabányai rendőrkapitányság indított eljárást, mert a 25 éves fiatalember a gyanú szerint kilenc sértettől csalt ki pénzt külföldi munka ígéretével.
2013.06.04 12:23MTIA Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella elmondta, a gyanúsított tavaly márciusban és áprilisban internetes oldalon és helyi újságokban adott fel hirdetést, amelyben külföldi munkát ígért. Miután a kért közvetítői díjat átutalták a bankszámlájára, a férfi elérhetetlenné vált a sértettek számára.
A csaló több városban is becsapott embereket, de elsőként a tatabányai rendőrök azonosították és kiderítették, hogy a bűncselekményeket Londonból követte el, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfit ez alapján a brit rendőrség Londonban elfogta és őrizetbe vette. A gyanúsítottat repülőgéppel Magyarországra hozták, és hétfő éjjel átadták a tatabányai nyomozóknak a Liszt Ferenc-repülőtéren.
B. B. ellen - őrizetbe vétele mellett - több rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


