Tartani kellett a fegyveres ellenállásuktól
Terrorelhárítók kellettek az uzsorások elfogásához
Nagyobb értékű lopással, uzsorázással, zsarolással gyanúsítják egy napokban elfogott piliscsabai család tagjait. A környékbelieket rettegésben tartó család tagjait a terrorelhárítók fogták el, mert tartani lehetett a kardokkal, más fegyverekkel rendelkező bűnözők ellenállásától.
2013.01.09 16:10HavariaPressNagyobb értékre elkövetett lopás miatt indult nyomozás a piliscsabai család tagjaival szemben.
A gyanú szerint a 17 és 18 éves testvérpár, valamint 38 éves apjuk egy 29 éves piliscsabai és egy 22 éves táti férfival együtt követett el többször fémlopást.
A nyomozás során kiderült, hogy a család uzsorázott is. A környékbelieket, s főleg adósaikat rettegésben tartották, a jókora kamattal terhelt kölcsönöket életveszélyes fenyegetések mellett, erőszakos cselekményektől sem visszariadva szedte be áldozataitól a családfő. A 38 éves férfi ellen zsarolás miatt folyik eljárás.
A budaörsi nyomozók kiderítették, hogy a család fegyvereket, kardokat tart, ezért elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték. A két fiút és apjukat az elmúlt hétvégén, társaikat kedden fogták el. A korábban elfogott három gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a kedden elfogottak egyike őrizetben van, a másik férfi szabadlábon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
- Túszul ejtette családját egy rendőr Zagyvarékason
- Országos terrorelhárítási akció Franciaországban: egy gyanúsított meghalt
- Terrorelhárítók fogták el a lakótelepi betörőket
- Műegyetem - TEK: fürdőköpenyben volt az elfogott fiatal
- Műegyetem - Kivonult a Terrorelhárítási Központ több kommandósa
- Terrorelhárítók segítettek elfogni Salgótarjánban egy fegyverest
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


