A terrorelhárítás egységei vonultak ki
Túszul ejtette családját egy rendőr Zagyvarékason
Túszul ejtette családját vasárnap délután egy rendőr Zagyvarékason. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség és a terrorelhárítás egységei.
2012.11.11 18:04MTI A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál szerint a település egyik kis utcájában délután negyed négy körül egy családi házat teljesen körbevettek a rendőrök és a terrorelhárítás egységei.
A honlap elsődleges információi szerint az összehangolt akcióra azért volt szükség, mert egy rendőr - feltehetően családi vita miatt - a saját házában túszul ejtette feleségét és két gyermekét.
A Szoljon.hu úgy tudja: a családi túszejtés fél öt körül személyi sérülés nélkül befejeződött. A terrorelhárítás emberei elvonultak a helyszínről, ahol a forgalomkorlátozást is feloldották. A cselekmény elkövetésével gyanúsított férfit előállította a rendőrség, a helyszínelés jelenleg is tart.
Az MTI érdeklődésére a Terrorrelhárítási Központ azt közölte, hogy az esetről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ad tájékoztatást.
Az MTI kereste a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, aki sms-ben tudatta: a későbbiekben közleményt adnak ki az ügy részleteiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


