A velük lévő egyik szír túsz menedékjogot kér
Hétfőn érkeznek haza a Szíriában kiszabadult magyar túszok
A két hete Szíriában elrabolt és szombaton a helyi kormányerők által kiszabadított magyarok hétfőn érkeznek haza - tudta meg a Magyar Nemzet. A velük együtt túszul ejtett egyik szír egyelőre hazájában marad, de információk szerint menedékjogot kér Magyarország damaszkuszi nagykövetségén.
2012.08.27 07:52HavariaPressHétfőn délelőtt hazaérkezik az a három magyar férfi, akit három arabbal együtt raboltak el két hete ismeretlenek Szíriában. A túszokat szombat hajnalban szabadították ki fogságukból a szíriai kormányhadsereg katonái - tudta meg a Magyar Nemzet. Tegnap még nem lehetett tudni, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakemberei részt vesznek-e az érintettek hazaszállításában. A három arab közül két szír férfi Magyarországon él hivatalosan, információink szerint ők napokon belül szintén hazánkba érkeznek.
A harmadik arab tíz évig élt Budapesten, itt végezte el az egyetemet, majd családjával visszatelepült Szíriába. Nekik nincs magyarországi tartózkodási engedélyük, így a jelenlegi kaotikus szíriai belpolitikai helyzetben életük veszélyben van. A lap információi szerint Ibrahim Hasszán ma felkeresi hazánk damaszkuszi nagykövetségét, s vélhetőleg menedékjogot kér maga és családja számára.
Hajdu újságírók előtt nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, hogy a foglyok megszöktek volna. A főigazgató úgy fogalmazott: meglehetősen széles összefogás és több társszerv munkája van abban, hogy végre tudták hajtani a sikeres műveletet. Tájékoztatása szerint a magyarok jól vannak, Szíriából való hazahozataluk előre kidolgozott protokoll szerint történik, s az akcióban várhatóan hírzárlatot rendelnek el arról, hogy három honfitársunk épp hol tartózkodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


