Warez ellen letolás
Félnek a kalózok a dorgálástól
A Variety március 3-i számában egy, a digitális szórakozási szokásokat vizsgáló on-line felmérés tanulságos eredményeit közölte, melyet az Egyesült Királyság területén végeztek. Hatásos fellépés lenne a digitális kalózkodás ellen, ha az érintetteket leszúrnák a szolgáltatók.
2008.03.07 23:37ma.huA több mint ezerötszáz 15-45 év közötti fogyasztó válaszaiból többek között kiderül, hogy a kalózkodást jelentősen vissza lehetne szorítani, ha mindazok, akik vétenek a jog ellen, figyelmeztetést kapnának internet-szolgáltatójuktól. Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) szerint az internet-szolgáltatók Magyarországon is nagyobb szerepet vállalhatnának a szerzői jog védelmében.
A felmérés szerint az emberek 70%-a felhagyna a kalózkodással, ha internet-szolgáltatójától rápirító tartalmú figyelmeztető e-mailt kapna. A teenager fiúk közül pedig még többen - mintegy 78%-uk - nem töltene le többé az internetről illegális tartalmat, ha "megdorgálná" őket a szolgáltató!
"Az attól való félelem, hogy rajtakapják az embert, nagy elrettentő erővel bír, a kalózok többsége mégis úgy gondolja, hogy egyáltalán nem valószínű, hogy valaha is elkaphatják. Ha azonban maguk a kalózok azt állítják, hogy az internet-szolgáltatótól érkező közvetlen figyelmeztetés lenne a leghatékonyabb eszköz, akkor ez bizony megerősíti azt az elgondolást, hogy a szolgáltatóknak is be kéne szállni a kalózkodás elleni küzdelembe."- nyilatkozta Russell Hart, a felmérést végző Entertainment Media Research ügyvezető igazgatója. Ehhez a véleményhez a hazai jogvédő is csatlakozik.
A jelentés azt is feltárja, hogy a felhasználók egyre nagyobb kedvvel fogyasztják a szórakoztatatóipari termékeket társas networking site-okon keresztül. A felmérés az on-demand lehetőségek iránti érdeklődést is vizsgálja. Ez alapján kiderül, hogy a megkérdezettek 84%-át nagyon érdekelik a legfrissebb filmek, 79% -ukat a TV-komédiák, és 72%-uk pedig élő zenei koncerteket is előszeretettel nézne. 53%-a azoknak, akiket érdekelnek a legújabb filmek, hajlandóak lennének fizetni, ám csak 21% nyitná ki a pénztárcáját egy jó TV-komédiáért. Az összes megkérdezett 70%-a viszont inkább elszenvedi, hogy reklámokkal szakítsák meg a legálisan letöltött tartalmakat, semmint megszakítás nélkül nézhesse kedvenc filmjét, viszont fizetnie kelljen a letöltésért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


