Vérengzés a kibertengeren
Szoftverkalózokkal harcol a Microsoft
A Microsoft felveszi a harcot szoftverkalózokkal szemben, s több mint hetven országban, így Magyarországon is kezdeményezi és finanszírozza a fogyasztók védelmét és felvilágosítását annak érdekében, hogy a vevők ne hamisított termékért fizessenek, amivel később még kárt is okozhatnak maguknak.
2009.12.13 08:45MTIA társaság közölte, hogy egyre több bejelentést kap olyan felhasználóktól, akik tudtukon kívül vásároltak vírusokkal vagy egyéb rosszindulatú számítógépes programokkal fertőzött kalózszoftvereket. Az ilyen bejelentések száma az elmúlt két évben megkétszereződött, s elérte a 150 ezret.
A cég szerint mindez arra utal, hogy a felhasználókat egyre inkább aggasztják a kalózszoftverek által potenciálisan okozott károk. A Microsoft a vírusok okozta károk megelőzése és a személyes adatok védelme érdekében felvilágosító kampányba kezd, s ez kiterjed Magyarországra is. A becsapott felhasználóknak támogatást nyújt, s például általános iskolai oktatást is tart ebben témában.
A szoftveriparban régóta tanulmányozzák a kalózszoftverek feketepiacát és annak végfelhasználókra gyakorolt hatását. Az amerikai piackutató és elemző cég, az IDC tanulmánya szerint a kalózszoftvereket kínáló weboldalak egynegyede próbál meg kártékony kódot telepíteni a szoftver letöltésekor, s ez az arány folyamatosan nő. Egy másik felmérés szerint a nem előírások szerint licencelt vagy kalózszoftvereket használó vállalatoknál 43 százalékkal gyakoribb a kényes információkat érintő adatvesztés vagy adatsérülés.
A társaság tájékoztató programjai és jogérvényesítő intézkedései között szerepel például egy szellemi tulajdonvédelemről szóló felvilágosító program, illetve a kalózszoftverek kockázatait ismertető tanfolyam, valamint a gyerekek biztonságos internetezését támogató felvilágosítás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


