Ha botrány, akkor viszik mint a cukrot
310 millió dollárt hozott eddig a botrányos videójáték
A szórakoztatóipar minden korábbi rekordját megdöntve már forgalomba kerülése első napján 310 millió dolláros bevételt hozott a Call of Duty: Modern Warfare 2 (MW2) című videojáték - és ezek csak az amerikai és brit eladásokból származó bevételek.
2009.11.13 15:40MTIAz erőszakossága miatt nagy botrányt okozó játék az első nap 4,7 millió példányban kelt el és ezzel a szórakoztatóipar legerősebb startját produkálva A sötét lovag című Batman-folytatás 158,4 milliós nyitó rekordbevételét adta át a múltnak.
"A Call of Duty franchise kulturális jelkép lett, és ez jól mutatja a videojáték mint szórakoztató médium erejét " - mondta a játékot gyártó Activision cég igazgatója. Az MW2 a hatodik fejezete a franchise-nak, az első verziót még 2003-ban adták ki, azóta elkötelezett rajongói vannak a játéknak.
Az Activision reményei szerint a 60 dollárért árult videojáték a cég minden korábbi sikerét felülmúlja majd. "Ha csak egy játékot akarnak venni erre a karácsonyra, akkor ez az, amivel meg kell küzdeniük" - mondta a Digital Trends nevű internetes oldal egyik szakértője. A játék azonban erőszakossága és grafikája miatt nagy vihart kavart, brit politikusok egyenesen betiltását követelték. Épp ezért besorolása szerint csak a 17 évesnél idősebbek használhatják.
A játék főszereplője egy különleges katonai egység tagja, amely egy orosz ultranacionalista terroristacsoportra vadászik. A küldetések többek között Oroszországba, Afganisztánba, Kazahsztánba és Brazíliába is elkalauzolják a játékosokat, akiknek az egyik pályán civileket kell mészárolnunk egy repülőtéren. A belsőnézetes akciójáték elemzők szerint a médiatermékek történelmének legnagyobb bevételt kasszírozó portékája lehet: 11-15 milliót adhatnak el belőle az év végéig. Az MW2 elődjéből 12 millió fogyott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06