Sokat keresnek az erre specializálódott cégek
Jól fizet az internetes kommentek törlése
Egy poszt és a hozzá tartozó megjegyzések levétele nagyjából ezer jüanba kerül.
2012.03.16 17:08MTISzámos online PR-cég jelentős összegeket hajt be abból Kínában, hogy a vállalati ügyfeleiket érintő negatív tartalmakat törlik a világhálóról és őket kedvező színben feltüntető tartalmakat helyeznek el helyette - hívta fel a figyelmet a fogyasztók világnapja (csütörtök) alkalmából több kínai újság is a héten.
A China Daily a PR Pioneer Network egyik munkatársát szólaltatta meg, aki úgy fogalmazott, lényegében az internet összes szegmenséről, így nemcsak honlapokról, de videómegosztó oldalakról, blogokról és mikroblogokról is törölhetők az információk. Utóbbi esetén egy poszt és a hozzá tartozó megjegyzések levétele nagyjából ezer jüanba (36 ezer forint) kerül, de ha a hozzászólások száma a több ezret is eléri, akkor az árak is emelkednek - mondta a lapnak Csou Vej (Zhou Wei).
Egy másik megkérdezett, Liu Min-ta (Liu Minda) rendszergazda árai kétezer jüannal (72 ezer forint) kezdődnek, amit a "lebukással" kapcsolatos magas kockázat indokol. Liu 10 ezer jüanért (360 ezer forint) havi átalányszolgáltatást is kínál, mely a vállalatot érintő összes ügyfélpanasz internetről való eltávolítását, emellett azok pozitív tartalommal való cseréjét jelentik, különös figyelmet fordítva a Baidu keresőóriás első találataira.
A Beijing Times újság becslései szerint több száz, fentiekhez hasonló vállalat tevékeny az országban, ezek naponta több tízezer jüant is megkeresnek. Tevékenységüknek ráadásul jogi akadálya nincs, az információk internetről való törlését ugyanis semmilyen jogszabály nem tiltja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:42 Új vezetőkkel készül nemzetközi terjeszkedésre a Biggeorge Property
- 22:41 Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás
- 20:26 Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján
- 18:25 AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit
- 16:22 EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat
- 14:21 Horvátországban 12,1 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első kilenc hónapban
- 12:17 Vádat emeltek három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalóval szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06