Kis adatlopósdi
Kínai hackerek belopták magukat a kereskedelmi kamara szívébe
Kínában tevékenykedő hackerek tavaly behatoltak az amerikai kereskedelmi kamara számítógépes rendszerébe, és adatokat szereztek meg annak műveleteiről és 3 milliós tagságáról.
2011.12.21 10:18MTIA legjelentősebb amerikai érdekérvényesítő csoport elleni támadás legalább 300 internetes címet érintett. Illetékesek tavaly májusban fedezték fel a behatolást, és vetettek véget az elektronikus fürkészésnek.
Egyelőre nem világos, mekkora adatmennyiséghez fértek hozzá a hackerek az egy éven át tartó művelet során.
A lap által idézett források egyike szerint Washingtonban arra gyanakszanak, hogy a hackerek csoportja kapcsolatban áll a kínai kormánnyal.
Az üzleti napilap megszólaltatta a kínai nagykövetség szóvivőjét, aki leszögezte: az olyan állításokra, hogy a számítógépes támadás mögött Kína állna, "semminemű bizonyíték nincs", ezért azok "felelőtlenek".
A kérdést nem kellene "politizálni" - tette hozzá a szóvivő.
A kereskedelmi kamarának 450 alkalmazottja van, feladata az üzleti körök - köztük a legnagyobb amerikai konszernek -érdekeinek képviselete a törvényhozásban. A WSJ szerint a megcsapolt e-mail üzenetek vállalatok és olyan fontos személyek nevét tartalmazták, akik kapcsolatban állnak a kereskedelmi kamarával. Szerepeltek bennük kereskedelempolitikai dokumentumok, üzleti találkozókról készített feljegyzések, üzleti utakról szóló beszámolók.
"Szokatlan számunkra, hogy egyértelműen olyan valakinek a keze van a dologban, aki nagyon érti a dolgát: pontosan tudta, hogy kik vagyunk, célirányosan szemelt ki magának bizonyos személyeket, és bonyolult eszközöket alkalmazott az információk megszerzése érdekében" - árulta el az újságnak David Chavern, a kamara számítástechnikai részlegének vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


