Boldogabb a házasság, ha van nemi élet
Csak szex kell a lelkibetegeknek is!
A lelki beteg, neurotikus embereknek több problémájuk van az emberi kapcsolatokkal, így a házassággal is, mint az átlagembereknek. Ezzel szemben azok a frissen házasodott lelki betegek, akik rendszeresen élnek házaséletet, ugyanolyan elégedettek házasságukkal, mint a lelkileg egészségesek.
2010.12.11 09:16medipress.huA lelki betegség a negatív érzelmekre való hajlam. Az érintett emberek könnyen válnak rosszkedvűvé és ingerültté, hangulatuk gyakran változik és folyton aggódnak valamiért.
Általában kapcsolataikkal kevésbé elégedettek, ezért nagyobb esélyük van a válásra. „A személyiségi tényezők közül a lelki betegség az egyik legfőbb oka a rossz házasságnak.” - nyilatkozta Michelle Russel és James McNully, a Tennessee Egyetem kutatói.

Úgy tűnik a szex teszi boldoggá a házaséletet. Más kutatások kimutatták, hogy a szex javítja a következő nap hangulatát.
Russel és McNulty azt vizsgálták, hogy a rendszeres nemi élet ellensúlyozza-e a lelki betegség negatív hatásait. 72 házaspárt követtek házasságkötésüktől 4 éven át.
Félévente a pár mindkét tagját arról kérdezték, mennyire elégedett a házasságával és milyen gyakran élnek nemi életet. A vizsgált párok átlagban heti egyszer éltek házaséletet házasságuk első félévében és havonta háromszor a negyedik évben.
Általában az, hogy elégedettek vagyunk-e a házasságunkkal, nincs összefüggésben a nemi élet gyakoriságával. Russel és McNulty szerint ez alól kivétel a lelki betegek házassága.
Azt találták, hogy a rendszeres nemi élet elegendő ahhoz, hogy eltüntesse a "boldogság hiányát", így ezek az emberek is megfelelő emberi kapcsolatokat alakíthatnak ki. Sőt, ez a hatás nem függ attól, hogy korábban mennyire volt stabil vagy boldog a házasságuk.
Kapcsolódó írások:
- Facebook a szexuális úton terjedő fertőzések ellen?
- Botrányos videó: Nyíltan szexelt két fiatal a metrón!
- Most kiderül: Miért alszanak el a pasik szex után?
- Négy mozgásforma a jó szexért
- Csak az óvszer nélküli szex tesz jót a lelki egészségnek
- Jógázz, és nem leszel beteg!
- Orgazmus testi, lelki és spirituális szinten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


