Újabb tanulmány született
Hogy melyik a jó diéta? Genetikai teszt segíthet ebben!
Az Amerikai Szív Társaság éves találkozóján ismertették azt a tanulmányt, amelyben genetikai teszttel állapították meg, hogy a túlsúlyos résztvevőket melyik diéta segíti a leginkább a fogyásban.
2010.03.04 13:01MTIA 140 túlsúlyos vagy elhízott nő részvételével végzett vizsgálatból kiderült, hogy többet fogyhat valaki, ha a számára leginkább megfelelő diétát választja, nem pedig az éppen divatosat. Egy massachusettsi székhelyű géndiagnosztikai cég 149 dollárért (mintegy 29 ezer forintért) kapható tesztje három, az anyagcserét befolyásoló gén mutációját mutatja ki: az FABP2, a PPARG és az ADRB2 jelű génekét.
A cég munkatársai szerint az amerikaiak 39 százaléka tartozik abba a genotípusba, amelynél az alacsony zsírtartalmú diéta hatékonyabb; 45 százalékuk a szénhidrátokban szegény diétára reagál jobban, a legkevésbé szerencsés 16 százaléknál viszont olyan génváltozatok vannak jelen, amelyek miatt kénytelenek alacsonyan tartani a zsírok és a szénhidrátok mennyiségét étrendjükben, ha nem akarnak hízni vagy éppenséggel fogyni kívánnak.
A 140 önkéntes nő közül véletlenszerűen választották ki, hogy melyik diétát kövessék: az alacsony szénhidráttartalmú Atkins, a szinte semmi zsírt nem engedélyező Ornish, a kevés zsírt megengedő LEARN vagy a kiegyensúlyozottabb Zone diétát. Mintegy száz nőnél a DNS-tesztet is elvégezték. Egy év elteltével azok a nők, akik a genetikai típusuknak leginkább megfelelő diétát alkalmazták, testtömegük 5,3 százalékával lettek karcsúbbak, míg azok, akiknél nem egyezett a típus a diétával, csak 2,3 százalékot fogytak - közölte Christopher Gardner kutatásvezető, a kaliforniai Stanford Egyetem munkatársa.
Az egyik vizsgált gén a zsír bélből való felszívódását befolyásolja. Azoknál az embereknél, akik ennek a génnek egy adott változatát hordozzák, több zsír szívódik fel az ételből, ezért a fogyáshoz nekik érdemes kerülniük a nagyobb zsírtartalmú ételeket. Egy másik gén a szervezetnek az inzulintermeléshez köthető válaszát szabályozza. A szénhidrátok, például a cukor és a fehérliszt az adott génváltozattal élő emberek szervezetét arra ösztönzik, hogy többet tároljanak zsír formájában az így bevitt energiából. Az emberek 10-16 százaléka mindkét génváltozatot hordozza, ezért figyelnie kell a szénhidrát- és a zsírbevitelre is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


