Egészségesebbek a távmunkában dolgozók?
A rugalmas munkaidő jót tesz az egészségnek
Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre, mint kevésbé rugalmas állásban dolgozó társaik - közölték egy amerikai tanulmány szerzői.
2010.02.23 13:44MTI16 600 dolgozó adatait összegyűjtő tíz vizsgálat elemzése azt mutatta, hogy egészségügyi előnyökkel jár, ha valaki ráhatással bír műszakbeosztására vagy például részmunkaidőben dolgozik. Ilyen előnyök az alacsonyabb vérnyomás, lassabb szívritmus, jobb minőségű alvás és kevesebb napközbeni fáradtság.
A Cochrane Adatbázisban közölt tanulmány a kutatók szerint nem azt bizonyítja, hogy a rugalmas munkaidő önmagában jobb egészséghez vezet, hanem azt, hogy "a kontroll érzete a munkában jót tesz az egészségnek". Clare Bambra, a brit Durham Egyetem munkatársa elmondta, hogy a jelenség hátterében a csökkenő stressz állhat. Több korábbi vizsgálat összefüggést talált a nagy munkaterhelés és a szívbetegségek, a depresszió és más betegségek kockázatnövekedése között.
(A nagy munkaterhelés alatt ebben az összefüggésben azt értik a kutatók, hogy a feladat megerőltető, egyidejűleg a dolgozónak kevés befolyása van munkavégzése körülményeire.) Ezért növekvő érdeklődés mutatkozik a hagyományostól eltérő munkavégzési formák, így a rugalmas munkaidő, a távmunka vagy a megosztott munkaidő iránt.
Bambra elmondta, hogy az általuk elemzett tíz tanulmány közös hiányossága, hogy nem a véletlen mintavétel szabályainak alkalmazásán alapuló, ellenőrzött vizsgálati módszert alkalmaztak, holott valóban érvényes következtetések levonásához ilyenekre lenne szükség.
Kapcsolódó írások:
- Alvási zavarokat okoz a gazdasági válság
- Tüdőrákhoz vezethetnek a gyermekkori traumák
- Kikészíthet és stresszel jár a hazavitt munka
- Stresszoldó hatása van, ha kiereszted a gőzt a főnöknél
- A munkahelyi stressz és a depresszió rontják a produktivitást
- Növekvő stressz, romló eredmények, elégedetlen munkavállalók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


