Stressz és leterheltség
Alvási zavarokat okoz a gazdasági válság
A gazdasági világválság növeli a német munkavállalók alvási zavarait, amelyeket alapvetően a stressz és a leterheltség okoz.
2010.02.10 07:14MTIA DAK német betegbiztosító társaság kedden Berlinben bemutatott 2010-es egészségügyi jelentése szerint ez a probléma négymillió dolgozót érint Németországban. Az érintettek hetente legalább háromszor rosszul alszanak, és fáradtan kínlódják végig szinte az összes napot. A dolgozók összesen felét érinti az alvászavar problémája: 21 százalékukat gyakran, 28 százalékukat ritkábban.
A DAK megbízásából összesen háromezer 35 és 65 év közötti munkavállalót kérdeztek meg a témáról. Az elmúlt évben a megbetegedések aránya is emelkedett kissé - 3,4 százalékra. Az azt megelőző évben naponta a DAK-alkalmazottak átlagosan 3,3 százaléka volt munkaképtelen betegség miatt.
A megbetegedések több mint egy ötöde az izmok és a gerinc, 19 százaléka pedig a légutak problémájára vezethető vissza.
A tanulmányhoz 2,5 millió DAK-tag adatait használták fel, így a kutatás Németország összeg munkavállalójára vonatkoztatható eredményeket mutat fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


