Az asztma a légutak gyulladásos betegsége
Az asztmások számára különösen fontos a leszokás
Az asztmás beteg állapotát a dohányzás negatívan befolyásolja. Növeli a betegség mellett egyébként is gyakran fellépő köhögés, zihálás és az asztmás roham előfordulását, a légutakba kerülő füst hatására a köpet képződése is fokozódik.
2010.01.26 11:15orvostkeresek.huMindez együttesen vezet a tüdőfunkció gyors ütemű romlásához. A dohányzás abbahagyásával azonban mindez helyreállítható.
Az asztma a légutak gyulladásos betegsége. Nem asztmás dohányosokban is gyakran alakulnak ki légúti gyulladásos folyamatok, így érthető, hogy az asztmás betegek esetében a füstölgés káros hatásai hatványozottan érvényesülnek.
A jelenség hátterében álló okok magyarázatát keresve holland kutatók 147 asztmás betegnél hasonlították össze a hörgők gyulladásának mértékét. A vizsgálatban 46 ex-dohányos és 35 jelenleg is dohányzó személy vett részt, 66-an pedig soha nem dohányoztak.
A kutatók vizsgálták a résztvevők tüdejének működését, a kilélegzett nitrogén-oxid mértékét, majd a tüneteket vizsgáló kérdőívek kiértékelésével, köpet vizsgálattal és a hörgők nyálkahártyájából vett mintavétel (biopszia) elvégzésével határozták meg a légutak gyulladásának mértékét.
Az adatok összegzése alapján kiderült, hogy a dohányzás a légutak hámszövetében olyan elváltozásokat hoz létre, melyek összefüggnek az asztmás tünetek –légszomj és váladék termelés- gyakoriságának növekedésével.
Fontos megjegyeznünk, hogy a hámszövet jellemzői közel azonosnak bizonyultak az ex-dohányosok és a soha nem dohányzók esetében, így elmondhatjuk, hogy a dohányzásról való leszokás asztmás betegek esetében nagyfokú állapotjavulást eredményez.
Kapcsolódó írások:
- A dohányzási arányszámok növekedek, a negatív hatásokat célzó reklámok ellenére
- Rostfogyasztással az asztma és a diabétesz ellen
- Az alma típusú nők hajlamosabbak az asztmára
- Tetvekkel tehet az asztma ellen?
- Együtt is támadhat a szénanátha és az asztma
- Az anyaméhben kezdődhet az asztma
- Gombaellenes gyógyszer asztma ellen
- Az asztmás esetek egyharmada nem is asztma
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


