Edward Jenner angol orvos fedezte fel
A himlőoltás felfedezője 260 éve született
Kétszázhatvan éve, 1749. május 17-én született Berkeley városában Edward Jenner angol orvos, a himlő elleni védőoltás felfedezője.
2009.05.15 14:49MTIEgy falusi lelkész fia volt, az elemi iskola után egy helyi kirurgus segédeként szerzett alapos gyakorlati és felületes elméleti ismereteket. 1773-ban kapott orvosi diplomát, tanárainak legfontosabb tanácsa ez volt: ne spekulálj, próbáld ki. Jennert fiatal korától izgatta a kor legrettegettebb betegsége, a himlő.
A kórt élete során majd mindenki elkapta, a súlyosabb esetek fele halállal végződött, a túlélők pedig örökre elcsúfultak. Létezett ugyanakkor a betegségnek egy enyhébb formája is, amely nem járt súlyos következményekkel, s védettséget biztosított.
Korábban próbálkoztak azzal, hogy az enyhe betegek hólyagjával betegítsenek meg egészséges embereket, de sokszor a kór halálos változatát idézték elő. Jenner gondolatait egy népi babona indította el, amely szerint aki megkapta a tehénhimlőt, azt már nem fenyegette a fekete himlő.
1794. május 14-én Jenner egy tehénhimlőben szenvedő fejőlány hólyagjaiból kipréselt folyadékkal oltott be egy nyolcéves kisfiút, aki megkapta és pár nap alatt kiheverte a kórt, s nem is bizonyult fertőzőnek. Két hónappal később már valódi himlővel fertőzte meg a fiút, nem kis kockázatot vállalva: ha az meghal, ő bűnözőként került volna bíróság elé. Szerencsére a betegség nem fejlődött ki, a fiú teljes védettséget mutatott. Jennertől ered a védőoltás vakcináció elnevezése - a vacca latinul tehenet, a vaccinia tehénhimlőt jelent. Miután beszámolóját az akadémia nem közölte és saját költségén megjelentetett könyve sem keltett visszhangot, önkénteseken akarta megismételni a kísérletet, de két évig nem akadt jelentkező. Csak 1798-ban tudott újabb oltást beadni, s a fényes siker most már meggyőzte az embereket. Módszere villámgyorsan elterjedt (Angliában az elsők között a királyi családot oltották be), s ahol bevezették, mindenütt meredeken csökkent a himlőbetegek halálozási aránya. Oroszországban az első beoltott gyermeket Vakcinovnak nevezték el, s a nemzet költségén taníttatták ki; a napóleoni háborúk idején a franciák több brit hadifoglyot csak azért engedtek el, mert a kegyelmi kérvényen Jenner aláírása is szerepelt.
London díszpolgárává választották, az egyébként takarékos parlament nagyobb összeget szavazott meg neki. Csak a szakma nem ismerte el: a londoni orvosi kollégium úgy fogadta volna tagjai sorába, ha felvételi vizsgát tesz, Jenner azonban úgy vélte, a himlőoltás elég ajánlólevél. 1823. január 26-án bekövetkezett haláláig vidéki orvosként praktizált, s abban a meggyőződésben hunyhatta le végleg szemét, hogy felfedezésének köszönhetően az emberiséget első ízben sikerült egy halálos járványtól megszabadítani. Tisztelői 1856-ban szobrot állítottak emlékére a Trafalgar téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06