A joghurt vakcina a lépfene ellen is hatásos?
Védőoltás helyett joghurtos védőital?
Hamarosan valóra válhat minden gyermek álma: a félelmetes védőoltások helyett elegendő lehet meginni egy joghurtos italt, mely akár még jobb immunválaszt is előidézhet, mint az injekció.
2009.04.01 10:18medipress.huAz Északnyugati Egyetem kutatói állatkísérleteik eredményei alapján bizakodnak. Probiotikumok alkalmazásával ugyanis kifejlesztettek egy teljesen új szájon át alkalmazható vakcinát. A probiotikumok olyan nem kórokozó baktériumok, melyek normálisan is megtalálhatók bizonyos tejtermékekben, például a sajtban és a joghurtban. Egérkísérletek során megállapították, hogy a joghurt vakcina immunissá tette az állatokat a lépfenével szemben.
A Feinberg Orvostudományi Kar kutatói más fertőző betegségek ellen, sőt emlőrák ellen is próbálnak probiotikus vakcinát kifejleszteni. A módszer nem csak a tű okozta fájdalom kiküszöbölésében jobb a hagyományos védőoltásoknál. A vakcina közvetlenül a bélbe jut, ami közvetlenül aktiválja az immunválasz első vonalát, melynek helye a vékonybél. A Proceeding of the National Academy of Sciences-ben megjelenő cikk vezető szerzője, Mansour Mohamadzadeh, gasztroenterológus docens elmondta, hogy a bélből kiinduló immunreakció az egész szervezetre kiterjed. Ha sikerül a bél immunrendszerének aktiválása, az immunválasz sokkal erőteljesebb, mint az injekció által kiváltott.
A kórokozó baktériumokat ezek után a szervezet gyorsabban képes elpusztítani. A vizsgálat során a lépfene elleni vakcinát egerekkel etették meg, melyeket aztán lépfenét okozó baktériumoknak tettek ki. Az állatok nyolcvan százaléka túlélte a találkozást. Az arány nagyjából megegyezik a védőoltásban részesült egerek túlélési arányával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


