Az átlaghoz viszonyítva
Egy génmutáció hatására akár 3 évvel korábban is kialakulhat az Alzheimer-kór
Az átlaghoz képest három évvel hamarabb kialakulhat az Alzheimer-kór azoknál, akik hordozói egy, a betegséggel összefüggésbe hozott és a világ népességének egy százalékát érintő génmutációnak.
2013.10.17 07:16MTIAz ő esetükben ugyanis sokkal gyorsabb az agysejtek sorvadása. A Dél-kaliforniai Egyetem Paul Thompson neurológus és pszichiáter vezette kutatói az agyszövetek soha nem látott ütemű elhalását tapasztalták a TREM2 gén mutációjának hordozóinál - derült ki a New England Journal of Medicine című tudományos folyóirat szerdán megjelent számában közölt tanulmányból.
Az egészséges emberek évente átlagosan egy százalékát veszítik el agyállományuknak, de ezt részben pótolja a neuronok mentális stimulációból eredő megújulása - mutatott rá Paul Thompson.
Az Alzheimer-kór tünetei akkor kezdenek mutatkozni, miután az agyszövetek hozzávetőleg 10 százaléka már elsorvadt - tette hozzá. Megjegyezte, az ő kutatásuk volt az első, amelynek során agyszkennert használtak e génmutáció hatásainak feltérképezésére.
Eredményeik megdöbbentők voltak. Kiderült, a TREM2 gén egy éve felfedezett mutációja elképesztően gyors ütemben gyorsítja fel az agyszövetek pusztulását. A hordozók évente idegsejtjeik 3 százalékát veszítik el - részletezte Thompson.
A kutatók 478 ember mágneses rezonancia (MRI) felvételeit vizsgálták két éven át. Az Észak-Amerikára kiterjedő vizsgálatban résztvevő 283 férfi és 195 nő átlag életkora 76 év volt, az alanyok közül mintegy száz szenvedett Alzheimer-kórtól, 221-en enyhébb kognitív problémákkal küzdöttek, 157-nek semmi baja sem volt.
A TREM2 gén mutációjának hordozói az agyszövetük 1,4-3,3 százalékát veszítették el, a mutáció nélkül élőkhöz képest kétszer gyorsabban. A sorvadás elsősorban az agynak az emlékezet működésében fontos szerepet játszó két területén, a halántéklebenyben és a hippokampuszban volt tetten érhető.
Paul Thompson szerint úgy tűnik, a TREM2 mutációja háromszorosára-négyszeresére növeli az Alzheimer kialakulásának kockázatát. A tudós szerint ez ellen a hordozók bevonásával zajló klinikai vizsgálatok révén, a mutáció lehetséges kezeléseinek kidolgozásával lehetne tenni.
Az Alzheimer 36 millió embert érint a világon, köztük 5,5 millió amerikait. Az amerikai társadalom elöregedésével az ottani betegek száma az évszázad közepére 13,8 millióra nőhet becslések szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06