A kikapcsolódás meghozza a nő kedvét ahhoz is
Minél többet mész el, annál több a szex
Furcsán hangzik, nemde? Ha boldogabbá szeretnénk tenni egy nőt az ágyban, jobb elmenni hazulról! Bár első hallásra ellentmondásos a dolog, van benne igazság.
2012.02.23 18:55ma.huMinél többet megyünk el otthonról, annál jobb lesz a szex - állítják kutatók, akik 1600 házaspár szokásait elemezték. Rámutattak: a hölgyeknek, akik legalább egy estét a hét folyamán párjukkal házon kívüli kikapcsolódással töltenek, 3,5-ször nagyobb a szexuális elégedettségük, mint azoknak, akik nem így tesznek.
Persze - ami jogos reakció erre -, tény, hogy a randiknak, a programoknak, vacsoráknak, moziknak ára van.
Azt tehát nehezen tehetjük meg, hogy minden héten kitaláljuk valamilyen költséges programot a kielégítőbb nemi élet érdekében. Néhány egyszerűbb módja is van azonban a kikapcsolódásnak.

Be lehet ugyanis menni a városközpontba csak sétálni egyet. Vagy úgy, hogy kevés készpénzt viszünk magunkkal, a bankkártyát pedig nemes egyszerűséggel otthon hagyjuk.
Így nem lesz késztetésünk arra, hogy beüljünk valahová, ahol aztán fellelkesülve egy kellemes kávéért, 1-2 pohár borért vagy némi ennivalóért több pénzt is otthagyhatunk, mint terveztük.
Állítsunk fel fontossági sorrendet. Ellenőrizzük, mennyi pénz folyik be a kasszába és mennyi a kiadásunk. A szükségtelen dolgokból le lehet faragni, helyette válasszunk inkább egy kellemes programot, üljünk be moziba a párunkkal.
Minden bevásárlás után ellenőrizzük, mennyi pénzünk maradt. Tervezzük el előre, mennyit költünk és mire. Egy kellemes estét szerezni magunknak és a kedvesünknek nem feltétlenül jelenti azt, hogy elegáns étterembe kell vinni őt vacsorázni.
Nagyon romantikus tud lenni az is, ha veszünk egy üveg bort és vacsorát főzünk neki. No, de ez lehet-e egyenértékű egy házon kívüli randival?
A Men's Health felmérése szerint, mely ezer nőt kérdezett meg a témában, igen - ugyanis a hölgyek nagyon szexisnek találják, amikor egy férfi készít nekik vacsorát. Egy főzni jól tudó férfi pedig abszolút toplistásnak számít! Az otthoni főzőcskézés további előnye, hogy közel van a hálószoba...
Ha azonban a városba megyünk kikapcsolódni, enni-inni valamit, térképezzük fel a hangulatos, de viszonylag olcsó helyeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06