A tokofóbiás inkább az abortuszt választja
Engedélyeznék az angolok a császármetszést a rettegőknek
Nem hisztéria: igen sokat, tízből egy nőt érint a tokofóbia, amely azt jelenti, hogy irreális rettegéssel tölti el őket a terhesség és a szülés gondolata. Úgy tűnik, Angliában felajánlanák nekik a császármetszést, akkor is, ha az nem indokolt.
2011.11.23 16:55ma.huMeglehetősen megnőtt napjainkban a császármetszések száma a kismamák körében.
Ahogyan azoknak a nőknek a száma is, akiket olyan rettegés tölt el már a terhesség gondolatára is, hogy azt sem fogják fel, hogyan eshettek egyáltalán teherbe. Ha pedig a szülésre gondolnak, biztosak abban, hogy meg fognak halni.
Egy brit felmérés szerint 10-ből egy terhes nőt érint a tokofóbia, ez az irreális félelem. Angliában az új szabályok szerint engedélyezhető lenne a császármetszés a félelemmel küzdő anyáknak, mert ők valóságos traumaként élnek meg mindent, ami a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos.
Még az is előfordul, hogy a tokofóbiás inkább az abortuszt választja, mint hogy szembe kelljen néznie a rettegett szituációkkal és a természetes úton történő szüléssel.

Jelenleg a császármetszés előre eltervezése azoknál jogos, akik ikreket várnak, magas a vérnyomásuk, cukorbetegek, vagy a baba rossz pozícióban helyezkedik el a méhben.
A tervek szerint azonban a nem is olyan ritka mentális problémával küzdő nők számára is elérhető lenne az előre tervezett császármetszés.
Malcolm Griffith, a Luton és Dunstable kórház nőgyógyásza és tanácsadó szülésze azt mondta: nem hinné, hogy szokatlan kérés lenne a császármetszés, mert ez azoknál a nőknél is előfordulhat, akiknek nagyon rossz tapasztalataik voltak első gyermekük születésénél.
Ő maga több olyan nővel is találkozott, aki számára olyan trauma volt mindkét szülése, hogy amikor harmadszorra teherbe esett, abortuszt kért, mert képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy az egésszel újra meg kelljen birkóznia.
"A császármetszés annyira rutinnak számít, hogy a legtöbb terhes nőt érdekli és igénybe venné azt" - tette hozzá a doktor.
A tokofóbia sok esetben egy korábbi traumatikus élmény miatt alakul ki, de olyanok is vannak, akiknél alaptalanul jött létre az irreális félelem, akár még kislányként.
Annyi bizonyos, hogy a félelmekkel küzdő nőnek először egy konzultáción kellene átesnie, és amennyiben bebizonyosodik, hogy irreális rettegésről van szó, felajánlható lenne számára a császármetszés.
Nők százai azért esnek át császármetszésen, mert váratlan komplikáció vagy vészhelyzet áll elő a szülés során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


