Ne etessük állandóan a gyereket!
Figyelem, szülők: 4-6 órát kibír az ember evés nélkül!
Nemcsak az étkezések milyenségére érdemes odafigyelni, a gyermekorvosok arra hívják fel a figyelmet: a nassolnivalóból is vegyünk vissza.
2011.10.12 13:00MTIA gyerekek állandó etetésének és a nassolásnak a veszélyeire figyelmeztetik a szülőket a gyerekorvosok.
Táplálék nélkül - folyadékbevitel mellett - 4-6 órát is kibír az ember - közölte a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó orvosok szövetsége éves ülésén Bad Orbban.
Az élelmiszeripar elárasztja potenciális fogyasztóit olyan reklámszövegekkel, amelyek a főétkezések közti nassolásra buzdítanak.
A szövetség szerint így nem meglepő, hogy a fiatalkorúak és a felnőttek Németországban egyre kövérebbek lesznek.
Kutatások szerint a 3 és 17 év közötti gyerekek és fiatalok 15 százaléka túlsúlyos, több mint hat százalékuk pedig betegesen elhízott.

Kapcsolódó írások:
- A kevés alvás növeli a kismamák szülés utáni depressziójának kockázatát
- Már a 15 hónapos baba is látja: ez igazságtalan!
- Nagyvárosi vagy? Koraszülésed lehet...
- Ellenállhatatlan szag vezeti őket a mellbimbó felé
- Ötévesen kiderül, hogy csúfolni fogják a gyereket az iskolában
- Szülés utáni depresszió: ezért félnek segítséget kérni az anyák!
- Bevallod, hogy egyik gyermekedet jobban szereted?
- Asztmás lehet a baba a nő munkahelye miatt
- Vigyázz! Lehet, hogy ez már a veszélyes evés?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


