Orrát érinti és gyakran krákog: biztos füllent?
A test nem lódít: jelek, hogy a párod tényleg hazudik
Nos, kár is lenne tagadni, sokan gyanakszanak a párjukra, még ha nem is vallják be maguknak - lehet, csak ok nélkül, de az is lehet, hogy joggal. Hogyan leplezzük le a hazudozót?
2011.09.30 18:55ma.huAkárhogy is nézzük, az embereknek van egy bizonyos viselkedése, amely, ha egy kicsit is megváltozik velünk szemben, elgondolkodtat bennünket. Ha ismerjük a párunk viselkedését általában, feltűnhet, ha valami nem olyan, mint általában. A megérzésekre hallgatni kell - mert ugye mindenkinek vannak.
El lehet nyomni őket, és bemagyarázni, hogy nincs értelmük. Legtöbb esetben ki fog derülni, hogy a megérzés helyes volt. Természetesen vannak emberek, akik valóban túlreagálnak dolgokat. Paranoiásak, a párjuk ártatlan cselekedetei mögött is hátsó szándékot, eltitkolt dolgokat, hazugságot sejtenek.
Legyünk reálisak, és csak akkor gyanakodjunk, ha arra valóban van okunk. Először a megérzéseinkre hagyatkozzunk, de ne hagyjuk, hogy a félelmünk és bizonytalanságunk befolyásolja őket.

Figyeljük a testbeszédet!
Tartsuk észben: a test sosem hazudik. Ha észrevesszük, hogy más, ahogyan mozog, különösek a párunk mozdulatai, ahogyan a kezeivel, karjaival gesztikulál, ahogyan a szemét mozgatja, valószínű, hogy van oka a gyanakvásunknak.
Ha egy ember az igazat mondja, nem figyel oda a mozdulataira. Azok természetesek maradnak. Ha azonban hazudik, elkezd figyelni rájuk - mert azt gondolja, azok elárulhatják őt. És igaza is van. Pont azzal árulja el magát, hogy hitelesnek akar látszani!
A mozgása nem természetes, inkább merevvé válik, a kézmozgás is visszafogott. Vagy csak azután kezd el természetesnek tűnő mozdulatokat tenni, hogy már kimondta a hazugságot.
A szemkontaktus is nagyon lényeges
Aki hazudik, általában nem mer a másik szemébe nézni. Az igazat mondó fenntartja a szemkontaktust, mert szeretné kiolvasni a másik szeméből az érzéseit, a véleményét. A hazudozó kerüli a tekintetünket, mert fél, hogy "keresztül látunk" rajta.
Az sem véletlen, hogy a személy, aki nem mond igazat, gyakran ér az orrához beszéd közben. Az orr vagy az arc gyakori érintése arról árulkodik, hogy takargatnivalója van. Le kell foglalnia valahogyan a kezét.
Ugyancsak árulkodó jel, ha a megszokottnál többet krákog, miközben beszél - kivéve persze, ha meg van fázva... A krákogás, a hümmögés az időhúzásra való. Hátha közben még eszébe jut valami frappáns, ami szintén hihető, vagy a mód, hogyan kellene mondani a dolgokat, hogy hitelesek legyenek.
Tehát, ha az az érzésünk, hogy a kedvesünk - vagy bárki más - hazudik nekünk, a megérzést követően szenteljünk nagyobb figyelmet arra, hogyan viselkedik, hogyan beszél. A változások elárulják őt.
Kapcsolódó írások:
- Figyelem! Nincs esélyed, ha ezt a pasi kiszúrja
- Hetet-havat, mindennap: így ismerd fel a hazudozót!
- Te olyan nő vagy, amilyenre a pasi igazán vágyik?
- 404 - uppsz, nincs ilyen írás!
- "De miért bókol a pasim a havercsajának...?" - vedd észre a jeleket!
- 404 - uppsz, nincs ilyen írás!
- 6 dolog, amit inkább ne erőltessünk a pasira a szexben!
- Szereted? 5 dolog, amit ne tegyél meg!
- A dolog, amiből nem kap eleget a pasi
- 5 csúnya dolog, amivel stresszbe űzöd a pasidat!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


