Fazekas segítséget kért
Hasmenésjárvány: felvásárolják a termelők uborkáit a feldolgozók és közétkeztetők?
A feldolgozókat, a vendéglátósokat, az iskolai, valamint az önkormányzati konyhaüzemeltetőket kérte arra Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz.
2011.06.07 11:19MTIA tárca vezetője Hír TV Rájátszás című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóosztályának tájékoztatása szerint azt mondta: önhibáján kívül került nagy bajba az ágazat és több ezer munkahely is kockán forog.
Fazekas Sándor szerint, ha az üzemeltetők kiállnak a termelők mellett és felvásárolják a felesleget, segítenek az ágazaton és a friss zöldségből egészséges, biztonságos ételeket főzhetnek a konyhákon. A helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le lehet vezetni a hirtelen keletkezett felesleget.
A miniszter úgy vélte: az elhamarkodott nyilatkozatok odáig vezettek, hogy az egész európai zöldségágazat, beleértve a magyar termelőket is megrendült. Ezért - jelzi a közlemény - Fazekas Sándor keddre Luxemburgba hívta uniós kollégáit, hogy tárgyaljanak a zöldség- és gyümölcságazat helyzetéről. Bizonyos készletek kivonásával, visszatartásával az unió befolyásolni tudja a piaci helyzetet.
A miniszter közölte: a vizsgálatok már felmentették az uborkát, így a fogyasztói bizalomhiány helyreállítása a legfontosabb feladat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


