Hosszú ideje él Németországban a fiatal nő
A lengyelek sem ússzák meg: átlépte a határt a hasmenésjárvány
A mikrobiológai vizsgálatok megerősítették az első, E. coli baktérium okozta hasmenéses fertőzést egy 29 éves, tartósan Németországban élő, jelenleg a szczecini kórházban ápolt 29 éves lengyel nő esetében.
2011.06.06 14:31MTIA beteg már a járvány tüneteivel érkezett haza Lengyelországba, és két hete került a szczecini kórházba. A lengyel közegészségügyi főfelügyelőség közlése szerint a vizsgálatok megerősítették, hogy ugyanaz az Escherichia coli baktérium fertőzte meg, amely a németországi járványt okozta.
A beteg állapota jó, a gyógyulás útján van.
Múlt csütörtökön közölte Ewa Kopacz lengyel egészségügyi miniszter, hogy egy második beteget is ápolnak a szczecini kórházba olyan tünetekkel, amelyek a németországi hasmenésjárványra utalhatnak. Az ő esetében még nincs vizsgálati eredmény.
Wojciech Olejniczak baloldali (SLD) lengyel európai parlamenti képviselő hétfőn a TOK FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a járvány miatt nemcsak a német vagy spanyol termelőknek jár kártérítés, hanem azoknak a lengyelek földművelőknek, vállalkozóknak, exportőröknek is, akik hatalmas veszteségeket szenvednek el, különösen amiatt, hogy Oroszország lezárta határát az Európai Unióból érkező zöldségfélék előtt.
"A helyzet drámai: az árak napról napra esnek. Lengyelország az egyik legnagyobb élelmiszerexportőr Európában" - mondta a képviselő. Hozzátette, hogy amennyiben az orosz piac blokádja július elseje után is fennmarad, ez lesz a lengyel EU-elnökség fő problémája, minden más kérdés háttérbe szorul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


