Tombol a hasmenésjárvány
Növényi csírák terjeszthetik a fertőzést Németországban
Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt egy vasárnap esti bejelentés szerint.
2011.06.05 19:14MTIAz alsó-szászországi Hannoverben tartott rendkívüli sajtóértekezleten a tartományi mezőgazdasági miniszter közölte: a legújabb vizsgálatok szerint a fertőzést Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállított csírafajták okozhatják.
Közben Németországban a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 21-re emelkedett. A megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma immár meghaladja a 2600-at, és közülük több mint 600-ra emelkedett azoknak a száma, akik életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A hannoveri mezőgazdasági miniszter nem közölte, hogy a hatóságok miként kerültek az újabb "forró nyom" birtokába. Azt állította ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek, ezért a növényi csírák fogyasztásának elkerülésére szólított fel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a végleges laboratóriumi vizsgálati eredmény egyelőre nem áll rendelkezésre, az szavai szerint hétfőre várható.
Gert Lindemann elmondta, hogy a szóban forgó uelzeni üzemből több tartományba szállítottak különböző vetőmagokból nyert csírafajtákat: a többi között Hamburg, Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, továbbá Hessen tartományokba, valamint különböző alsó-szászországi megrendelőkhöz.
A megrendelők között nagy számban éttermek, vendéglők, kantinok voltak.
A miniszter szerint az üzem több dolgozója is megbetegedett a fertőzésben. Az üzemet azonnali hatállyal bezárták. Az egyik német tévécsatorna szerint összesen 18 különféle növényi csírára gyanakszanak. Szakértők szerint a különböző növényi csírák gazdagok fehérjében és vitaminokban, ezért nyersen is előszeretettel fogyasztják azokat.
Ugyanakkor a múltban már több alkalommal is különböző fertőzéseket okoztak, ezért a hatóságok újból és újból eltanácsoltak a nyers formában történő fogyasztásától.
Különösen bizonyos "rizikócsoportokat" óvtak ettől, mindenekelőtt gyermekeket, idősebbeket, terhes nőket és legyengült szervezetű embereket.
A növényi csírák a múltban már a mostanihoz hasonló, csak kevésbé agresszív EHEC-bélbaktérium járványt is okoztak, így évekkel ezelőtt Japánban.
Német adatok szerint az ázsiai országban retekcsíra fogyasztása nyomán annak idején több ezren betegedtek meg. A hatóságok remélik, hogy a legújabb "forró nyomról" nem derül ki, hogy az illetékesek - akárcsak a spanyol uborka esetében - rossz nyomon járnak.
Megfigyelők arra is felhívták a figyelmet: amennyiben bebizonyosodik, hogy a növényi csíra a "vétkes", az ugyancsak gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta termesztői "fellázadnak" a hatóságok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


