A tüntetések körülményeit is szemrevételezi
Vizsgálja az ombudsman a gyöngyöspatai rendőri fellépést
Az Országgyűlési Biztos Hivatala közölte: vizsgálja az ombudsman a hajdúhadházi és gyöngyöspatai rendőri fellépések mellett a rendvédelmi dolgozók és a tűzoltók tüntetésének körülményeit.
2011.05.03 13:32MTIA közlemény szerint Szabó Máté - hivatalból indított vizsgálata részeként - a rendvédelmi szervek és a honvédség vezetőitől egyebek között a rendőrség tömegkezelésével, valamint a hivatásos állomány gyülekezési joga érvényesülésével kapcsolatos kérdésekre vár választ.
Az ombudsman kérdései között az is szerepel, miként biztosították a parancsnokok, hogy a rendőrök és a tűzoltók részt vehessenek a fegyveres és rendvédelmi dolgozók április 16-ára szervezett budapesti demonstrációján, miként szervezték a két szervnél a szolgálatot.
A rendvédelmi tüntetéssel kapcsolatban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt is tudakolta, voltak-e az egyes szervek állományának részvételét megnehezítő, vagy olyan intézkedések, amelyekkel meg akarták akadályozni, hogy a demonstráló tűzoltók a rendezvényen bevetési öltözetet viseljenek, illetve, ellenőrizték-e a bevetési öltözetet tároló szekrényeket, és indult-e bármilyen eljárás amiatt, hogy több tűzoltó ilyen ruhában és védőfelszerelésben vett részt a demonstráción - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
- Az energiaszámlák bonyolultsága miatt az ombudsmanhoz fordulnak civilek
- Vörösiszap-katasztrófa: az ombudsmanhoz fordult egy devecseri károsult
- Vörösiszap-katasztrófa: legalább öt hatóság hibázott
- Átfogó elemzést készít az egészségügyről az ombudsman
- "Nemkívánatos" személyek Gyöngyössolymoson - vizsgálódik az ombudsman
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


