A hátsó lökhárító mögött rejtette el a drogot
Hat évet kapott a horvát heroincsempész
Csaknem 12 kilónyi heroint próbált gépkocsival Magyarországon át Olaszországba csempészni egy horvát férfi, akit - távollétében - jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön.
2011.04.14 10:23MTIA 24 téglalap alakú csomagban, a férfi által bérelt személygépkocsi hátsó lökhárítója mögött elrejtett drogot 2009. február 26-án fedezték föl a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen.
A 38 esztendős férfi – aki 500 eurót kapott volna megbízóitól a fuvarért – azzal védekezett, nem tudta, hogy heroint szállít, azt hitte, ékszer a csempészáru. Védekezését az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság el is fogadta, és felmentette a kábítószerrel visszaélés bűntettének vádja alól. A táblabíróság szerint azonban tisztában volt vele, hogy drogot rejt az autó.
Kapcsolódó írások:
- Hat és fél tonna heroin-alapanyagot foglaltak le Komárom-Esztergom megyében
- 11 éves gyerekdílert fogtak a rendőrök
- Ezt ellőtték! 15 évet is kaphatnak a 15 kg-os kábszer csomagért
- Öt kilogramm heroint foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda
- Az idén háromszor annyi heroint foglaltak le a pénzügyőrök, mint tavaly
- Heroinos savanyúkáposztát fedezett fel a hatóság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


