Nem szippantanak
Hat és fél tonna heroin-alapanyagot foglaltak le Komárom-Esztergom megyében
Hat és fél tonna heroin-alapanyagot foglaltak le Komárom-Esztergom megyében a rendőrök egy nemzetközi akció során - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön.
2011.04.07 16:05MTISzlovákiában, Magyarországon és több európai országban egy bűnszervezet tagjait, köztük egy magyar állampolgárt fogtak el a rendőrök kedden. Az NNI által Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében végrehajtott házkutatások eredményeként körülbelül 6,5 tonna ecetsav-anhidridet foglaltak le - olvasható a tájékoztatóban.
A közlés szerint az elfogottakkal szemben a szlovák társhatóság folytatja le a büntetőeljárást, nemzetközi bűnszervezetben elkövetett, prekurzor és kábítószerrel visszaélés gyanúja alapján. A magyar, a szlovák rendőrség szoros együttműködésben, valamint több európai ország részvételével, az Eurojust által koordinált több hónapja tartó nemzetközi műveletben vett részt.
A művelet célja, a heroin előállításához szükséges alapanyag - ecetsav-anhidrid - csempészetével, kereskedelmével és egyéb bűncselekmények elkövetésével foglalkozó nemzetközi bűnszervezet felszámolása volt - olvasható.
Közölték, az elmúlt fél év alatt az NNI közreműködésével Európában körülbelül 30 tonna ecetsav-anhidridet foglaltak le, amellyel az európai hatóságok több mint 10 tonna heroin előállítását akadályozták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


