Egymilliárdot ér a törököknél megtalált heroin
Ezt ellőtték! 15 évet is kaphatnak a 15 kg-os kábszer csomagért
Tizenöt kilogramm igen tiszta, a feketepiacon 800 millió és egymilliárd forint közötti áron értékesíthető heroinszállítmányt foglalt le a fővárosi rendőrség kedden - jelentette be Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője.
2010.05.20 12:47MTIAz MTI kérdésére az őrnagy elmondta: a két török férfi feltehetően egy kamionparkolóban vette át a kábítószert, ami "annyira frissen érkezett", hogy a csomagokon május 9-ei újságokat találtak a rendőrök. A rendőrség kedden Vasad mellett, a tanyavilágban fogta el a két török férfit, akik a rendőrök láttán a kocsijukból kivették a két nagy, összesen 30 téglányi heroint tartalmazó táskát, hogy azokat ne az autójukban találják meg.
A két táskában a rendőrök 15 kilogramm súlyú heroint találtak, amely feltehetően nagyon nagy tisztaságú, jelenleg szakértő vizsgálja. A törökök "nagykereskedelmi áron" 80 millió forintért szerezhették be a kábítószert, amelyet legalább a duplájára-háromszorosára lehetett volna "hígítani". A fogyasztókhoz pedig 0,2 grammos pakettekben jutott volna el a heroin. A rendőrség számításai szerint tízszeres haszonnal, 800 millió és egymilliárd forint között értékesíthették volna a terjesztők a drogot.
Az őrnagy elmondta, hogy többéves munka eredménye volt a felderítés, az elfogott két török férfi pedig nem volt ismeretlen a rendőrség előtt: egyikük 59 éves, többdiplomás, hosszú ideje Magyarországon él és közokirat-hamisítás miatt már eljárás indult vele szemben, társát pedig embercsempészet miatt keresték. A maximális büntetésük 15 év vagy életfogytig tartó szabadságvesztés lehet. Ródler Norbert közlése szerint ritka, hogy a fővárosban, illetve Budapest közelében ekkora szállítmányt fogjanak el, mivel ezek általában "elakadnak" a határon.
A rendőrség vizsgálja, hogy kiknek adhatta volna tovább a kábítószert a két elfogott férfi. Az őrnagy utalt arra: a heroin nagybani értékesítésével Magyarországon törökök, illetve a volt Jugoszlávia egyes állampolgárai foglalkoznak.

A kábítószer-bűnözés elleni szolgálat vezetője beszámolt egy másik, szerdai elfogásról is, akkor kokaint szállítókat lepleztek le. A 31 és a 39 éves férfit Budapest határban fogták el. A két férfi Hollandiában 50 gramm, nagy tisztaságú kokaint vett, ezeket akarták Magyarországon értékesíteni, négyszeres-ötszörös haszonnal.
Az őrnagy hangsúlyozta: amíg a heroinfogyasztók számában stagnálás, illetve gyenge csökkenés tapasztalható, addig a kokainfogyasztók száma folyamatosan nő, a szerdai elfogás is azt jelzi, hogy egyre többen akarnak belépni a terjesztői körbe.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalság körében "divat lett" a kokain. Hozzátette: bár a kokaint fogyasztón nem látszik a fizikai leépülés, ahogy egy heroinfogyasztón, ez a szer legalább olyan veszélyes, mint a heroin, és nehéz - ha nem nehezebb - leszokni róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


