Esélyes maradt a zuglói Fidesz
Mesterházy: az LMP elzárkózott a választási együttműködéstől
Mesterházy Attila szerdán újságíróknak azt mondta: az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson.
2011.04.13 17:26MTIA szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy a múlt vasárnapi zuglói időközi választáson bár kormánypárti politikus nyert, az MSZP és az LMP jelöltjei együtt több szavazatot kaptak, ami megmutatta, hogy a két párt összefogásával a Fidesz legyőzhető. Mesterházy Attila az együttműködés szükségességét felvetette Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének, aki azonban ezt "határozottan elutasította", és nem vezettek eredményre a helyi egyeztetések sem.
Ez utóbbiakról szólva Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke elmondta: az LMP nemcsak a szocialista jelölt támogatásától zárkózott el, hanem az MSZP azon ajánlatát is visszautasította, hogy a két párt közösen indítsa az LMP-s Várnai Lászlót. A politikus ezt úgy értékelte: az LMP nem akar nyerni az időközi választáson.
Zuglóban május 29-én egy fideszes önkormányzati képviselő lemondása miatt tartanak újabb voksolást.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: az alkotmánytervezet csak a Fidesz érdekeit tükrözi
- Az MSZP-ben többen támogatják Gyurcsányt, mint Mesterházyt
- Mesterházy: Wittner Mária mondjon le mandátumáról!
- Alkotmányos puccs, amit a Fidesz tervez?
- Mesterházy: az MSZP feladata az egyenlőtlenség ellen küzdeni
- Mesterházy: a kormány hagyjon fel a politikai hajtóvadászattal!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


