Mindjárt nőnap!
Mesterházy: az MSZP feladata az egyenlőtlenség ellen küzdeni
Az MSZP egyik fő feladata, hogy az ellen az esélyegyenlőtlenség ellen küzdjön, amely a nőket is érinti - mondta Mesterházy Attila pártelnök az MSZP nőtagozatának nőnapi ünnepségén vasárnap Budapesten.
2011.03.06 13:52MTIElmondása szerint az egyenlőtlenségek csökkentése mellett feladatuk a szabad választás lehetőségének biztosítása is. Úgy vélte, azért is van nagy gond Magyarországon, mert a kormány nem ebbe az irányba indult el. Nem csökkentik a társadalmi különbségeket, és támadják azokat, akiktől nem várhatnak szavazatot.
"Undorító és elfogadhatatlan, amit tesznek" - tette hozzá. Hangsúlyozta, nem elégednek meg azzal, hogy egy kormány ellenzéke legyenek, a politikai rendszerváltás ellenzéke is szeretnének lenni, mert ha ezt a kormány véghezviszi, azzal a magyar nemzet veszíteni fog. Kitért arra is, hogy az MSZP-nek meg kell újulnia, s ha ezt megteszik, akkor 2014-ben kormányzó pártként térhetnek vissza.
Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke nőnapi köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy sokat javult a nők helyzete az elmúlt száz évben, de van még mit tenni az egyenlőtlenség csökkentéséért. Példaként említette, hogy uniós szinten a férfiak 18 százalékkal keresnek többet, mint a nők.
Megjegyezte, hogy a magyar parlamentben mindössze kilenc százalék a nők aránya.
A jelenlegi helyzetről szólva az EP-képviselő elmondta, hogy a jobboldal támadást indított a kiszolgáltatottak, a jogfosztottak, a társadalmi szolidaritás, az emberi méltóság ellen. Ez a modern Taigetosz a problémák megoldására - jelentette ki, hozzátéve: nem attól lesz biztonságban a társadalom, ha bezárják a nőket, és jogfosztottá teszik őket.
Tabajdi Csaba, a párt EP-delegációjának vezetője az ünnepségen azt mondta, az elmúlt száz évben a nőmozgalom megtalálta a maga küldetését, és a magyar szocialista nőmozgalom a legnépesebb, legszervezettebb, legütőképesebb ereje a pártnak. A képviselő is hangsúlyozta, hogy sokat kell még tenni az egyenlőségért, de nem a férfiak, hanem a férfiuralom ellen kell küzdeni.
Az MSZP nőnapi ünnepségén a nőtagozat által alapított közéleti díjat Garas Dezső színművész és Heller Ágnes filozófus vette át; Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas énekes, előadóművész később veszi át az elismerést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


