Megtapsolták Horn halálát?
Mesterházy: Wittner Mária mondjon le mandátumáról!
Lemondásra szólította fel országgyűlési mandátumáról az MSZP elnöke Wittner Máriát.
2011.03.25 15:53MTI Mesterházy Attila pénteken sajtótájékoztatón felidézte, hogy a fideszes képviselő előző nap a parlamentben hóhérnak nevezte Horn Gyulát, majd úgy fogalmazott a volt kormányfőről: "már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni."
"Ezek a mondatok minden emberi érzést nélkülöznek, ez a gyűlölet hangja" - jelentette ki a szocialista pártelnök. Hozzátette: azóta várják Wittner Mária és a Fidesz-frakció bocsánatkérését is, hiszen a hozzászólást - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - a kormánypárti padsorokból megtapsolták.

Mivel a bocsánatkérés nem történt meg, az MSZP arra szólítja fel a fideszes politikust, hogy vállalja szavaiért a felelősséget, mondjon le parlamenti mandátumáról és távozzon a közéletből.
Mesterházy Attila azt is mondta: különösen tragikus, hogy egy olyan politikus beszél így, aki maga is szembenézett a halállal, ráadásul egy olyan emberről, aki nem tudja magát megvédeni.
A kérdésre, hogy az MSZP fontolgat-e bármilyen tiltakozást - akár demonstrációt, akár internetes akciót - arra az esetre, ha Wittner Mária nem mond le, a pártelnök úgy válaszolt: egyelőre várják a fideszes politikus visszavonulását. Hozzátette: azt kérte a Facebookon, hogy akiket felháborítanak a fideszes politikus szavai, ott "úgymond lájkolják a Horn Gyuláról szóló oldalt".
Arra a felvetésre, hogy a Fidesz képviselőcsoportja Wittner Mária szavait úgy értékelte, "a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk", az MSZP elnöke azt mondta: ez nem ad felmentést a kormánypárti politikusnak, aki "egy másik ember halálát kívánta".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06