50 ezer forintra büntethetik a füstölgőket
Vasárnaptól tilos rágyújtani a BKV-megállókban
Tilos lesz dohányozni február 6-ától a BKV megállóiban; korábban a játszótereken, azok környezetében és az aluljárókban tiltották meg a fővárosi képviselők a "füstölgést".
2011.01.31 11:36MTI, ma.huAzok, akik megszegik a dohányzási tilalmat, mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ugyanis 50 ezer forintra büntethetik a közterület-felügyelők.
A Fővárosi Közgyűlés december 15-ei ülésén egyhangúlag fogadta el Tarlós István főpolgármester javaslatát; a vonatkozó köztisztasági rendelet a kihirdetést követő 45. napon lép hatályba.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésének szünetében az MTI-nek elmondta, hogy február 6-án lép életbe a rendelet, amelynek értelmében nem lehet majd rágyújtani az autóbuszok, a villamosok, a trolibuszok, a fogaskerekű, a sikló, a libegő és a HÉV megállóiban.
Azokon a helyeken, ahol nem egyértelmű, meddig tart a megálló területe, a járdaszegélytől számítva két méter széles lesz a védett terület, a hosszúsága pedig az adott járműtípus méretétől függ.
A leghosszabb tiltott zóna a HÉV megállókban lesz, ahol 120-szor kétméteres területen lesz tiltott a dohányzás. A tilalom a megállóhelyek és a végállomások utasváróira is kiterjed.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóanyagában arra mutattak rá, hogy ezekben a fedett utasvárókban különösen fontosnak tartják a dohányzási tilalmat, mert egy cigarettázó utas akár nyolc-tíz ember ott tartózkodását is kellemetlenné teheti.
A BKK várhatóan a napokban helyezteti ki a figyelmeztető felhívásokat a BKV megállóiba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


