Már itthon is egyre több helyen tiltják a cigit
Július közepétől tilos a dohányzás a fővárosi aluljárókban
Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban - mondta ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.
2010.06.03 19:45MTIA főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti.
A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba. A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez. Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő az MTI-nek azt mondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát.
Szavai szerint a közgyűlésben most működött a "nemdohányosok koalíciója". A döntés tulajdonképpen a játszótéri dohányzás megtiltásának folytatása, és - mint az előterjesztő fogalmazott - a rendelet összhangban áll az Európai Közösségek Bizottsága által 2007-ben kiadott,"A dohányfüstmentes Európáért" című könyv ajánlásaival.
A képviselő utalt arra, hogy hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt az előterjesztésében írta: a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat.
A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd.
Kolozs András az MTI-nek nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


