A rádió nem kért hosszabbítást
Jobbik: Hosszabbítsák meg a Katolikus Rádió frekvenciáját!
A Jobbik Magyarországért Mozgalom aggodalommal tapasztalja, hogy a Magyar Katolikus Rádió középhullámú frekvenciaengedélye 2011. január 16-án megszűnik, és meghosszabbításáról még mindig nem született döntés. Mindeközben a rádió nem is kért hosszabbítást.
2011.01.14 16:43ma.huJövő héten a műsor már csak a világhálón, valamint a kábeltévé-hálózatokon és műholdról lenne elérhető, ami hallgatóinak sovány vigasz. Középhullámon eddig fogható volt Budapesttől 800-1000 kilométeres távolságban, ami a határon túli magyaroknak is sok örömet jelentett- írja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében a Jobbik.
A Katolikus Rádió elviekben kereskedelmi adó, ám sokan szívesebben hallgatják a még mindig MR1-nek csúfolt Kossuth Rádiónál, hiszen a magyar, nemzeti, keresztény örök értékeket őrzi és adja tovább. Kiemelkedő népszerűségét annak köszönheti, hogy míg mások csak beszélnek a közszolgálatiságról, ez az adó meg is valósítja a szó legnemesebb értelmében. Hírműsorai objektívek, ennek köszönhető, hogy a Jobbikkal kapcsolatos hírekről is beszámolnak, szemben a média fősodratával, amely továbbra is diszkriminálja pártot- írja a Jobbik.
Miközben a Fidesz és az MSZP közötti háttéralku következtében a pusztító szellemiségű, vegytisztán balliberális Klubrádió korábban még válogathatott is a neki - gyanúsan, egyesek szerint törvénysértő módon - megítélt frekvenciák között, addig a Katolikus Rádió a Fidesz megalomán médiapolitikájának és a kizárólag a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács súlyos bakijainak köszönhetően került ilyen nehéz helyzetbe- áll a közleményben.
A Jobbik felszólítja a kormánypárti vezetésű Médiatanácsot, hogy haladéktalanul üljön össze és intézkedjen a Katolikus Rádió ügyében, hogy értékteremtő és -mentő munkájukat mihamarabb folytatni tudják!
A Katolikus Rádió nem kért hosszabbítást
Ugyancsak a szerkesztőségünbe eljuttatott Médiatanács-közleményben az áll: a Katolikus Rádió 2011. január 15-től nem lesz hallható a középhullámon.
A Médiatanács hivatalból állapította meg a műsorszolgáltatási jogosultság megszűnését, mivel a rádió nem kezdeményezte annak meghosszabbítását, ami további öt évre lehetővé tette volna számára a működést.
Bár a rádió középhullámon szombattól nem lesz elérhető, műholdon és interneten továbbra is fogható lesz az adás- írja a Médiatanács.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


