Jobbik: " Ez pótcselekvés"
Valószínűleg nem lesz rendkívüli ülésnap a médiatörvény miatt
Nem valószínű, hogy lesz rendkívüli parlamenti ülésnap január 17-én a médiatörvény ügyében.
2011.01.06 16:19MTIAz ellenzéki pártok közül csak az 58 fős MSZP-frakció támogatja a 15 frakciótagot számláló LMP ebbéli kezdeményezését, a házszabály pedig a képviselők egyötödének támogatásához köti az ülés összehívását. A Jobbik közölte: nem támogatják a rendkívüli ülést.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kezdeményezés kapcsán azt mondta: semmilyen körülményről nem tud, amely rendkívüli parlamenti ülésezést tenne szükségessé.
Az LMP csütörtökön jelentette be, hogy rendkívüli országgyűlési ülésnap összehívását kezdeményezi január 17-re a médiatörvény általuk legkritikusabbnak tartott rendelkezéseinek módosítása érdekében.
A szocialisták csütörtök délelőtti sajtótájékoztatójukon jelezték, partnerek abban, hogy a legrövidebb időn belül összehívják a parlament rendkívüli ülését.
Kormos Kata, az MSZP szóvivője az MTI-nek elmondta: a szocialisták a médiatörvénnyel szembeni nemzetközi tiltakozás miatt szükségesnek tartják a parlament rendkívüli ülésének összehívását.
A Jobbik ezzel szemben közleményben tudatta: nem támogatja az LMP által kezdeményezett rendkívüli ülést, "mivel az pótcselekvés". Szerintük ugyanolyan kapkodást jelentene, mint az új médiatörvény megalkotása volt, ráadásul a Fidesz még az Európai Unióval kíván tárgyalásokat folytatni, nem áll készen a törvénymódosításra - írták.
Kapcsolódó írások:
- Kovács: senki nem felelős a médiatörvény rossz sajtóvisszhangja miatt
- Martonyi szerint korai még a médiatörvény módosításáról beszélni
- Szijjártó: nem változtatjuk a médiatörvényt
- Megint a médiatörvényen köszörülik: "Magyarországnak súlyos problémái lehetnek"
- Médiatörvény: "érvrendszert" mellékeltek a fordítás mellé
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


