"Már-már alpári támadások"
Kovács: senki nem felelős a médiatörvény rossz sajtóvisszhangja miatt
Senkit nem terhel személyes felelősség amiatt, hogy Magyarországnak rossz a nemzetközi sajtóvisszhangja - jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön.
2011.01.06 10:13MTI"A sokat látott külügyérek és a sokat tapasztalt közvéleménnyel foglalkozók is azt mondják, hogy ilyet még nem láttak" - mondta Kovács Zoltán.
Hozzátette: várhatóak voltak reakciók, kritikák a médiatörvénnyel kapcsolatban, de ami most zajlik, az mind stílusában, mind kiterjedtségében váratlan. Kérdésre cáfolta, hogy ellentét lenne a kormányzat, a frakció és a miniszterelnök kommunikációs stábja között.
Azt is mondta: nem tudja, kinek szólt Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi kijelentése, hogy felmerül a kormányzati kommunikációért felelős személyek felelőssége.
A médiatörvény ugyanis egyéni képviselői indítvánnyal ment át a parlamenten, így a kormány csak akkor tudott vele foglalkozni, amikor a jogszabályt a parlament már elfogadta - tette hozzá.

Mindannyiunk felelőssége, hogy megfelelő válaszokat adjunk a külföldi sajtónak - fogalmazott az államtitkár. Hozzátéve, hogy éppen ezért a magyar uniós elnökség bemutatására Brüsszelből meghívott 55 újságíró programját részben megváltoztatták, hogy tájékozódhassanak a médiatörvényről.
Érzése szerint sok félreértést sikerült eloszlatni, maguk az újságírók mondták, hogy a "már-már alpári támadások" mögött a Közép-Európával kapcsolatos előítéletek bugyognak fel - mondta Kovács Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy a 174 oldalas médiatörvényből 14 oldalt miért nem fordítottak le, az államtitkár azt mondta: ez a kákán is csomó keresése, mert az érdemi részt már lefordították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


