"Nem árnyékolja be a közelgő az uniós elnökséget"
Martonyi: sokan úgy kritizálják, hogy nem is ismerik a médiatörvényt
Nem árnyékolja be a közelgő magyar uniós elnökséget a külügyminiszter szerint a most elfogadott és külföldön is bírált médiatörvény.
2010.12.30 08:45MR1- KossuthMartonyi János a 180 percnek adott interjúban azt mondta: sokan úgy fogalmaztak meg kritikát, hogy nem olvasták el a szöveget. Mint mondta, a legtöbb vélemény a visszaélés veszélyéről beszél, de szerinte meg kellene várni, hogy valóra válnak-e ezek a félelmek.
Úgy véli, a legjobb lenne, ha a kritikusok elolvasnák a törvényt, és bejelölnék azokat a részeket, amelyek szerintük aggodalomra adnak okot.
Martonyi János megerősítette, hogy az Európai Bizottság nem hivatalos vizsgálatot folytat az ügyben, és a külügyminiszter reményei szerint a vizsgálat végén tárgyilagos álláspontot alakítanak ki a médiatörvényről.

Magyarország január elsejétől tölti be az unió soros elnöki tisztét. A gazdasági helyzetről szólva Martonyi János elmondta, az eurózóna nincs válságban, hiszen a tagállamok létrehoztak egy alapot, amelyből már Görögország és Írország is kapott támogatást, tehát megvan a szükséges pénz a bajba jutott országok megsegítésére.
Kell egy állandó európai stabilitási mechanizmus – mondta -, és ehhez szükséges az alapszerződés módosítása, de ez a rendszer csak 2013-tól kezd el működni. Addig a mostani, ideiglenesnek nevezhető rendszer működik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


